2016. május 28., szombat

A nővé válás testi és lelki tényezői.

   


"Emlékszem, mikor még kisleány voltam, kíváncsian figyeltem a környezetemben zajló eseményeket, főleg azokat, amikről megtudtam, valamikor rám is vonatkozni fognak. Ilyen volt a menstruáció is és az, hogy nekem is lesznek melleim és néhol szőr is lesz rajtam.
    Általános iskolai felvilágosító órán már hallottunk egyet s mást, de amíg magunkon változást nem tapasztalunk csak a kíváncsiság marad. Majd egyszercsak.... Ó, de miért is vártuk ezt annyira, hiszen olyan fura ilyenkor a testünk, feszülnek a mellek és olyan furán érezzük magunkat, fáj a hasunk, hányingerünk van és szédülünk, gyengébbek vagyunk mint máskor.
Jön az elutasítás és az, hogy ez nem is jó, csak nyűg és különben is fáj,esetleg nagyon fáj..."






E kis felvezető után néhány gondolattal kiegészíteném a néha tragikusan elutasított nőiességet.




     Manapság előfordul, hogy a lányok 9 évesen válnak testileg nővé. Ami legideálisabb esetbe 13-15 év lenne.
Miért is olyan érdekes ez? Gondoljunk bele e 9 éves lány napi életébe, még alig kezdte el az általános iskolát, még csak nemrég tanult meg olvasni, írni, számolni, de a teste már felnőttként működik, holott még meg sem tudja érteni mi is zajlik a testében, hiszen biológia óra még nem is volt, sőt ekkor még felvilágosító óra sem.
     A fiatal lányoknak ilyenkor  nagyon nagy teher még ez.
Fontos a megbízható és körültekintő szülői (anyai) hozzáállás, és esetleg egy olyan szakember, aki testi és leki oldalról is tud segíteni az esemény feldolgozásában. (pszichológus,kineziológus,védőnő)
Ezekre azért lehet szükség, mivel egy kislány, hiába menstruál, attól még nem érett nő...




     Körülnézve a fiatalok körében nem csak ezt a változást látom/ látjuk. Mintha a korai nővé válással az egész világ felgyorsult volna. Szembetűnő változás a saját gyermekkoromhoz képest, hogy általános iskolában  festik a hajukat, arcukat, körmüket, ruházatuk pedig olyannyira kihívó lett, hogy néha megkérdőjelezem iskolába mennek-e egyáltalán?
     További érdekesség  az értelmi felkészülés hiányában, már akár 15-16 évesen nemi életet élnek sok esetben védekezés nélkül, nem gondolva a következményekre, s ekkor igazán testileg is még fejletlenek.




A szülői szerep




     Már ebben az életkorban meg kellene tanítani a lányokkal, hogy hogyan figyeljék a ciklusukat, mit figyeljenek és hova fordulhatnak, ha úgy érzik más az ő menstruációja, mint a tásaiké.
  • Elsőként szükséges egy naptár, nem kimondott menstruációs naptár, ennek segítségével kell rögzíteni a menstruáció első és utolsó napját és felírni az esetleges tüneteket, amiket érez még a vérzés mellett.
  • Értékelni a feljegyzett eseményeket, (sokan nem tudják hogyan számítjuk a ciklus első és utolsó napját, bár manapság a mobiltelefonokra letölthető ingyenes szolgáltatások kiszámolják, de értelmezni mindenképp meg kell tanítani a lányokat)
  • Első napként feljegyzendő az a nap mikor igazi vér jelentkezik( a barnás krémes állagú folyás NEM tekinthető vérzésnek és NEM jegyzendő első napnak sem!!!)
  • Átlagos menstruáció 4-6 nap alatt lezajlik, ha ettől rövidebb vagy hosszabb, az előjele lehet néhány hormonális kórképnek.
  • Elfogadható a minimális alhasi fájdalom, de az erős, kimerítő, több napos fájdalom problémára utal.
  • A nagyon kevés és a nagyon sok vérzési mennyiség is figyelem  felkeltő kell, hogy legyen.
  • Ha egy lánynak 16 évesen nem jelentkezett még vérzése megbízható szakemberhez kell fordulni.
  • Amennyiben bizonyos ideig rendszeres volt a menstruáció, majd hirtelen megváltozott a jellege esetleg kimaradozó lett, szakértő segítségét kell kérni.
  • Ovuláció/tüszőrepedés megfigyelésére minden lányt meg kellene tanítani, ugyanis ennek sorozatos elmaradása a hormonális rendszer teljes felborulását fogja a későbbiekben jelenteni egyéb kellemetlen tüneteket okozva.
  • A petesejt kilökődés/ovuláció jelei:
                               általában a szabályos ciklus "közepén" jelentkező minimális alhasi feszülés,
                               tojásfehérjéhez hasonlítható,átlátszó,nyúlós hüvelyváladék (ennek hiányában a 
                               tüszőrepedés elmeradt)




A szülők első feladata, hogy érdeklődőek legyenek a gyermekükkel kapcsolatos eseményekről, ugyanis a testi működés nem állandó, sajnos napról-napra változó hormonális ingadozás figyelhető meg, ami gyakran kellemetle testi tüneteket okoz.
A szülők második feladata a saját lánykoruk eseményeit felidézve, felkészülni arra az állapotra, amivel ők szembesültek akkor.
A szülők harmadik feledata, napi 15 percet vegyen csak igénybe, hogy megbeszéljék az aktuális napi eseményeket, a gyermeket ért stresszt fel kell deríteni, meg kell próbálni megoldani, ha nem sikerül, szakértőhöz fordulni érdemes.




     A mai felgyorsult, informatikai rendszerrel behálózott világban nagyon figyelni kell arra, hogy gyermekeink mit olvasnak és honnan szerzik a "hasznos" tanácsokat. Sajnos a szülők leterheltek, olykor őket is súlyos hormonális zavar terheli és gyakran ez idézi elő a gyermekek felé irányuló türelmetlenséget is, de meg kell próbálni elsőkézből olyan biztos tudással ellátni a lányokat és a fiúkat is, melyek pontosabb képet adnak a mindennapi testi működésükről.




     Sok esetben a menstruációs ciklus rendezése, természetes hormon pótlásával, elkerülhetővé tesz nagyon sok komoly nőgyógyászati és egyéb betegséget.


Minél hamarabb észleljük az eltéréseket és minél hamarabb elkezdjük természetes úton kezelni, annál jobban reagál a szervezet és elindul az egészséges nővé érés, kellemetlen tünetek nélkül.




     Mindez azért fontos, hogy valóban felhőtlenek legyenek a mindennapjaik, az igazi, egészséges nőiesség megélésének érdekében.






2016. április 23., szombat

Allergia hormonális oka nagyvonalakban

Megérkezett hozzánk végre a tavasz, sok gyönyörű illatos virággal, selymes pázsittal, kellemes levegővel és sorolhatnám a rengeteg apró pozitív hatást amivel köszönt bennünket e szép idő.

       Amit ezzel szemben a média áraszt (szerencsére csak közvetett módon hallom e híreket, de elég is ahhoz, hogy kellő negatív információként elérjen), az allergia egyik aktív kezdeti időszaka.
      Kevesen tudják, hogy ennek a megbetegedésnek a hátterében is ott rejlik a hormonok szerepe, mégpedig az egyensúly hiánya lehet az okozója. Természetesen nem egyedüli ok, amiről már egy-egy alkalommal említést tettem a táplálkozás fontossága, aminél még lényegesebb a minőségi ételek fogyasztása. Hogy ne hangozzon olyan nagyon megfizethetetlenül, leegyszerűsítem.
      Mivel rengeteg táplálkozási tanácsadó blog és egyéb oldal érhető el, így nehéz kiemelni a legjobbat, nem is lehet és nem is ezt szeretném. Inkább azt, hogy mindenki megfontoltan döntsön, mikor életmódot kíván váltani.
      A megfizethetetlennek tűnő ételek olykor csupán a pontos megtervezés hiánya miatt elérhetetlenek. Fontos, hogy tervezzük meg a napi, akár heti legfontosabb ételeinket és nézzük meg hogyan tudnánk kevesebb allergénnel elkészíteni, mit mivel lehet helyettesíteni.
A legfontosabb, amit szem előtt kell tartani, az az, hogy mindenki egyéniség, egyedi genetikai állománnyal rendelkezik és egyénileg hatnak rá az ételekből lebomló jótékony és kártékony anyagok.         Ezeknek a meghatározásával foglalkoznak a táplálkozás-beállítással foglalkozó csoportok, akiktől Magyarországon is van lehetőség minőségi táplálkozási tanácsot kapni egyénre szabottan.
(www.taplalkozasbeallitas.hu)

Legismertebb allergiát okozók: glutén, szója, tej, tojás, egyes adalék anyagok, olajos magvak, tengeri "herkentyűk"

    Nagyon figyelni kell a testünk jelzéseire, ugyanis vannak jó reakciók, melyek az életmód váltás során a méreganyagok kiürülését mutató esetleges bőrtünetek, nőknél cikluszavar stb. tapasztalható, de ezek hamar, akár egy hónapon belül el is múlnak. Változik ilyenkor nem csak a sejt anyagcsere, de az alap anyagcsere is, ami az esetleges gyakoribb székletelést és sűrűbb vizelési ingert jelentheti.
     Az életmódváltásnál meg kell figyelni, milyen tápanyagokat hagyunk ki az addigi étrendünkhöz képest és utána kell járni, mivel pótolható. Vannak multivitaminok, melyek felszívódása és hasznosulása magasabb az átlagosnál, viszont ettől függetlenül ezt sem lehet általánosan mindenkire vonatkoztatni. Azért írok ezekről a gyakorlati dolgokról, hogy az egyoldalú táplálkozást és a súlyos vitaminhiányos állapotot segítsek elkerülni.

    A vitaminhiányok megállapításában több lehetőség is a segítségünkre lehet:

  • Az egyik, és talán a legfontosabb is,saját testünk változásainak alapos megfigyelése, a fáradságszintünk és állóképességünk a fő mutatója ennek, de a hajhullás, a bőrtünetek, a köröm állapota, a szőrnövekedésben történt változás és még sorolhatnám, ami ide tartozhat. 
  • A másik, azok a szakemberek, akik biorezonanciás állapotfelméréssel foglalkoznak és egy nagyon érzékeny készülékkel meg tudják állapítani a testünket ért stressz mértékét, hatását és azokat a belső folyamatainkat elemzik, melyek sérülést szenvedtek az életmódunk egyes területei miatt.
  • A harmadik, az egyszerű célirányos labor vizsgálat, ami többnyire meg tudja mutatni, leginkább a vízoldékony vitaminhiányt és az esetleges gyulladás szintet, ami ad egy kezdeti indulópontot a "betegségek" megállapításához.
Hogyan befolyásolhatja a hormonműködésünk az allergiát és egyéb esetleges bőrtünettel járó állapotot?

     Alapvetően a hormonok is és a vitaminszintünk is nagyon érzékenyen reagálnak a stresszre, ez terhel bennünket talán a legjobban és a legalattomosabban. Tehát stressz hatására megváltozik a szervezet reakciója, blokkolja azokat a receptorokat, amik addig a számukra "előírt" feladatokat teljesítették, majd elkezdenek hibásan működni, megzavarodnak, olyan feladatokat teljesítenek, amiket a "gazdaszervezet", az emberi test betegségtünetként él meg. Nagyon sok autoimmun folyamat így működik például. Abból adódik  e kusza folyamat, hogy a szervezetben termelődő és/vagy a szervezetbe jutó különböző anyagoknak ugyan az a receptoruk(feladat osztó). Ha az egyik jótékony anyag helyére bejut egy kártékony, akkor az a hozzátartozó feladat fog teljesülni, amit a kártékony anyag hordoz.
    Magyarázatul e bonyolult megfogalmazásra, nevesítek egy hormont, ami aktuálisan nagyon sok arccal rendelkezik és rengeteg feladatot tud alkotni, ha nem megfelelő a mennyisége.

    Nevezett ÖSZTROGÉN, amiről már tudjuk, hogy nincs feltételhez kötve az emberi szervezetben történő megmaradáshoz, zsírsejtekben raktározódik (ami mindenkinek van, hacsak minimális mennyiségű is), innen teljesít feladatot.
    Az ösztrogén növeszti a sejteket, petesejtet, zsírsejtet, stb.,de képes ezt túlzásba vinni, és képes a feladatokat módosítani. Nőknek és férfiaknak is vannak úgynevezett ösztrogénérzékeny szöveteik, szerveik, melyek főleg stressz hatására a fent írt folyamatban leírtak szerint elváltoznak.
Ezek az elváltozások, először panaszt sem okoznak, majd pedig komoly tünetekkel együtt egész betegségeket gerjesztenek.(ilyen az endometriózis, mell daganat, here daganat, ekcéma stb.)
    Az allergia és az ösztrogén kapcsolata között úgy tűnik, hogy a megemelkedett hisztamin szint a felelős, tulajdonképpen ebben az esetben az ösztrogén szintje is magasabb lesz, ami párhuzamba hozható egymással. Ekkor tehát a többlet ösztrogén megemeli a hisztamin szintjét(több hisztamint termeltet a szervezettel), így létrehozva egy nagyon érzékeny allergénekkel szembeni reakciót. Ez lehet pollen, étel, vagy egyéb allergén. 

Ez csak egy csipet az ösztrogéntúlsúly allergiára vonatkoztatott hatásáról.

     Amivel tudunk segíteni elsődlegesen, az a fokozott D-vitamin bevitel, ami gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően, egyes allergiákban jól visszaszorítja a kórképet okozó gyulladást okozó allergéneket.
     A második pedig a progeszteron pótlása, ami ellensúlyozza az emelkedett ösztrogén szintet, így folyamatosan egyre enyhébb tünetekkel kell megbirkózni az érintett személynek, természetesen ilyenkor figyelembe kell venni, mióta tart a kezelni kívánt betegség, ez befolyásolhatja a gyógyulás előrelátható időtartamát.