Akarat-gyengeség

“Most valósággá válik minden édes remény,
Mely ott ég a szívünk rejtekén.
Az élet tárt karokkal vár,
hogy szép lesz-e, csupán rajtunk áll.”
(Antoine de Saint-Exupéry)

Sokat változott az emberek nézete a mai modern világban, ami sok-sok nehézséget is hozott magával a rengeteg szépséggel együtt. Hogy mit értek ezalatt? Elsősorban sokat változott az emberek kapcsolatrendszere. A generációk közti különbségek mára már elmosódottak lettek, sokkal közvetlenebb a kapcsolat a családtagokkal. Ugye régen, a távolságtartás volt jellemző az együtt élő többgenerációs családoknál, ami általában nagyfokú tisztelettel párosult. Ma már a tisztelet kevésbé érzékelhető, melyet a média által, nap mint nap láthatunk is és hallhatunk is.  Több statisztikai adat támasztja alá például azt a tényt, hogy a családokban mennyi időt foglalkoznak a gyerekekkel például. Napi átlag 7-10 perc aktív figyelem tevődik egy-egy gyermekre. Természetesen ez egy éles átlag, de sajnos tény, hogy a sok munka, túlóra, elveszi az időnket, amit a gyermekeinkkel tölthetnénk. Sok anya kényszerül korai időszakban visszatérni a munka világába szülést követően, így felborul az ideális családi miliő. Ha a többgenerációs családokat vesszük alapul, talán nem is volt olyan rossz, hiszen mindig akadt egy-egy családtag, aki figyelemmel tudott lenni a gyermekekre. Másként foglalkoztak régen természetesen a gyerekekkel, hiszen sem tévé sem színes játékrengeteg nem állt rendelkezésre. 
Majd, jött valami hihetetlen nagy változás, iparosodás és import árucikkek... és a generációk szétválása. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a társadalmi szerepek összekavarodjanak és már nem csak a férfiak hordták a nadrágot, ugyanis a generációk szétesése, tovább növelte a női munkavégzés igényét.
Nem akartuk ezt, inkább csak úgy jött és sodort bennünket az "új" élet.



Talán az akarattal, az akarással kezdődött minden, ugyanis az "első" ember, feltaláló, valamit talált és nagyon meg akarta fejteni azt, ami mindaddig ismeretlen volt. Valószínűnek tartom, hogy a rengeteg próbálkozás és a kitartás vezette előre a folyamat fejlődését és a modern világ fele vezető utat. Az egyik, számomra nagy feltaláló Thomas Edison, aki ugyan nem tartozik a témakörömhöz, viszont akarata és kitartása példaértékű.
Amikor megtudjuk, hogy nem vagyunk teljesen rendben egészségileg például, akkor azonnal a rémület lesz úrrá rajtunk, és szeretnénk mindent tudni a betegségünkről, így kialakítva a teljes betegségtudatot (erről még írok egy bővebb bejegyzést később)
Az élet szeretete pedig segít, hogy ne legyünk gyengék. Értékes emberként kell magunkra tekinteni, ugyanis mindenki egységesen része a társadalomnak (a politikai nézetek miatti társadalmi osztottságtól eltekintenék). [Nem az egyetértés kedvéért fogalmazom meg ezeket a sorokat, hiszen nem az a célom, hogy világmegváltó és egyességfokozó személy legyek, csupán az az érdekem, hogy aki kirekesztve érzi magát a lehetőségei tekintetében legyen elég akaratereje a próbálkozásokhoz.]

Honnan indult ki minden?

Manapság már azt látjuk, hogy sok tudó-s van, akik féltik a tudásukat, megnyerő az előadásmódjuk, így szabad kezet kapnak az olykor "bóvlinak" minősíthető találmányukért. De, ami biztos, hogy kitartással és akarással felvértezve készültek a silány dolgaikkal is, mert valamit talán adni akartak. Legyen olyan tekintetben példaértékű ez a magatartás,hogy mindenkinek önbizalommal telinek kell lennie, leginkább akkor, amikor a saját igazában megingathatatlanul biztos. Ha gyengeséget és elnyomhatóságot sugározunk magunkból, akkor sajnos a legjobb dolgokat leszünk képesek elszalasztani. A gyengeség és gyengének titulálni magunkat könnyű és ez a megpróbáltatásoktól való menekülés, mikor esélyt sem adunk magunknak, arra, hogy esetleg a hibáinkból tanuljunk. Ezzel a "gyenge" magatartással elérünk egy szintet az életünkben, ahonnan már nem fejlődünk, inkább csak vegetálunk és azzal győzködjük magunkat, hogy úgysem sikerült volna. A bennünk levő vágyakat, néha bizony küzdelmes úton, de el tudjuk érni.
Amit láthatunk, hogy az emberek egyre hitetlenebbek és a barátok, már egyre inkább elhidegültek, érdekkapcsolatokat táplálnak inkább. Gyakran ez a folyamat is nehezíti az önbizalom kibontakozását is, hiszen az igazi erőt adó visszaigazolás, legtöbbször irigy, lehúzó. 

Az akarat mindenkiben benne van, de mikor észrevesszük, hogy a kitűzött cél érdekében „meg kell mozdulni”, az akarat és motiváltság megszűnik.

Az természetes, hogy mindenki mást akar, de az nem, hogy egymás szabadságát az akaratának érvényesítésében korlátozzák. Az akarat megtartásához kellő hitnek is társulnia kell, mégpedig azért, hogy amibe belefogunk, az elejétől a végéig el tudjuk készíteni. A hit egyébként egyenlővé tehető az önbizalommal. A siker érdekében egészséges önbizalomra kell törekedni, a korlátokat, melyeket magunk állítunk fel nagyon sok esetben, le kell bontani és fel kell szabadítani gondolatainkat, hogy a törekvéseink előre tudjanak bennünket mozdítani.

Miért is van ez így? Ha mindig azt tesszük, amit mások kérnek tőlünk, a saját gondolatokra és a hozzátartozó cselekvésekre nem lesz sem idő, sem energia. És igen, itt jön az a rész, amit talán mindenki hallott már ezelőtt, hogy a saját érdekünkben olykor nemet kell tudni mondani! A legfontosabb pedig, hogy a saját érdekeinket, azért, hogy eljussunk kitűzött céljainkig, előtérbe kell helyezni, ezt a legnehezebb manapság megtanulni, hiszen a bűntudat hamarabb megjelenik, és előfordul, hogy önzőnek gondoljuk magunkat. Pedig csak a saját életünkben való boldogulás lenne a fő.

              Kitartó akarat szükséges egy megfelelően kiválasztott egészséges táplálkozás betartásához is. Ez egy roppant egyszerű példája a mondanivalómnak. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk a diétával, sok szabályt kell betartani és egyes esetekben szemben kell úszni az árral, a saját egészségünk érdekében, és meg kell küzdeni a szurkáló, piszkáló, kötekedő beszólásokkal. Amennyiben az akarat meggyengül ezek hatására, minden visszaáll az eredeti állapotra és újra elkezdődik az ördögi kör, azzal az ékes újbóli beszólással, hogy „na látod, én megmondtam, hogy nem bírod megcsinálni”, stb. És elkészült az önbizalom hiányos „koktél”, mert ekkor el hisszük magunkról, hogy tényleg képtelenek vagyunk megcsinálni.

A sok önbizalom serkentő könyv nem véletlenül íródott, azzal az okkal, hogy egyik ember a másiknak segítsen, és vigye haza magával a boltból a siker kulcsát a megoldáshoz. Ha egy könyv csak néhány embernek is segítséget tud adni, már megérte annak az írónak, nem feltétlen anyagilag, de elérte a célját!

Mindannyian különbözőek vagyunk, és mindenkinek más segít erősíteni az önbizalmát és az akaratát. Mindenképp kihívás érvényre juttatni azt, amit elképzeltünk, viszont próba nélkül nem tudhatjuk, mekkora eredményt érünk el. Amint teszünk egy próbát és megérezzük a szabadság ízét, folyamatos késztetést fogunk érezni, hogy folytassuk, ám a kulcs az idő kezében van, nem szabad ugyanis túl sok időt hagyni arra, hogy újra alkalmas legyen az idő, mert az idő múlásával az önbizalom a sok esetenként negatív gondolkodás hatására kedvezőtlen irányba sodorhatnak bennünket. Az eredménynek kell előttünk lebegni és akkor nem téveszthetjük szem elől a lehetőségeinket.

Tehát, amint körüljártuk a betegségünket és minden tünetet pontosan diagnosztizáltunk magunkon, a gyógyulás gondolata fordul meg a fejünkben. Ezt követi a helyzet értékelése, hogy mekkora akarat -erő- is szükséges ahhoz, hogy eljussunk a kezdetektől a gyógyulásig.
Ekkor elég csupán abba belegondolni, hogy vajon mikor kezdődhetett a betegség felé vezető út... Lássuk be, általában a kezdeti "finom" tünetek a diagnózishoz képest akár éveket is jelenthetnek, így ami úgymond évek alatt gyűlt, halmozódott és fokozatosan erősödő tüneteket, tünetegyütteseket okozott, az valószínű, hogy nem fogy egyik napról a másikra elmúlni, hacsak nem történik valami csoda. Így tehát a türelem az elsődleges magatartásforma,amivel az igazi eredmény elvárható.

Végszónak:

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem cso­dá­kért és láto­má­so­kért fohász­ko­dom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy lele­mé­nyessé és ötle­tessé, hogy a napok sok­fé­le­sé­gé­ben és for­ga­ta­gá­ban ide­jé­ben rög­zít­sem a szá­momra fon­tos fel­is­me­ré­se­ket és tapasz­ta­la­to­kat!

Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Aján­dé­kozz biz­tos érzé­ket a dol­gok fon­tos­sági sor­rend­jé­ben, elsőrangú vagy csak másod­rangú fon­tos­sá­gá­nak megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyel­me­zett­ség­hez és mér­ték­tar­tás­hoz, hogy ne csak átfus­sak az éle­ten, de értel­me­sen osszam be nap­ja­i­mat, észleljem a várat­lan örö­mö­ket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az élet­ben min­den­nek simán kell mennie!

Aján­dé­kozz meg azzal a józan fel­is­me­rés­sel, hogy a nehézségek, kudar­cok, siker­te­len­sé­gek, vissza­esé­sek az élet magá­tól adódó ráadá­sai, ame­lyek révén növe­ke­dünk és érlelődünk!

Küldd el hoz­zám a kellő pil­la­nat­ban azt, aki­nek van ele­gendő bátor­sága és sze­re­tete az igaz­ság kimondásához!

Az igaz­sá­got az ember nem magá­nak mondja meg, azt mások mond­ják meg nekünk.

Tudom, hogy sok prob­léma éppen úgy oldó­dik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kér­lek, segíts, hogy tud­jak várni!

Te tudod, hogy milyen nagy szük­sé­günk van a bátorságra.

Add, hogy az élet leg­szebb, leg­ne­he­zebb, legkockázatosabb és leg­tö­ré­ke­nyebb aján­dé­kára mél­tók lehessünk!

Aján­dé­kozz ele­gendő fan­tá­ziát ahhoz, hogy a kellő pil­la­nat­ban és a meg­fe­lelő helyen – sza­vak­kal vagy sza­vak nél­kül – egy kis jóságot köz­ve­tít­hes­sek!

Őrizz meg az élet elsza­lasz­tá­sá­nak félelmétől!

Ne azt add nekem, amit kívá­nok, hanem azt, amire szük­sé­gem van!

Taníts meg a kis lépé­sek művészetére!